2024-re készülnek a franciák

2024-re készülnek a franciák

A news.in-24.com mai híre szerint Emmanuel Macron francia elnök a napokban fogadta az Elysée palotában a tokiói érmes francia sportolókat és ebből az alkalomból jelentette be: a 2024-es párizsi ötkarikás játékokra, a már meglévők mellé további 5 ezer sportlétesítmény megépítését ígéri. A tervek között szerepel több, az olimpiai játékok sorába újabban felvett sportágak megrendezésére alkalmas létesítmények felépítése is. A tervek között szerepel például számos gördeszka és 3×3 kosárlabda pálya is. Ezek felépítése a számítások szerint körülbelül 200 millió euróba kerül majd.

A költségvetésből a francia kormán, jövőre a célok megvalósítására 100 millió eurót különít el, a maradék összeget pedig 2023. és 2024-ben tervezik elkölteni. Emmanuel Macron kiemelte: vannak olyan francia városok, amelyeknek az olimpián való részvételhez alapvető felszerelésekre, egyéb logisztikai eszközökre van szüksége és ezeket feltétlen sürgősen pótolni kell. A tervek között szerepel például ezer multisportpálya, ezer harci- és dojo sportcsarnok építése, ötszáz 3×3 kosárlabdapálya, 500 paddle teniszpálya, valamint 200 mobil sportpálya, medence stb. megépítése, létrehozása. Ezen kívül telepíteni kell mindenhová a modern digitális technológiát is, hiszen az már mindenhol alapkövetelmény. Függőben lévő kérdés még, hogy a FIBA 2024-re mely sportágak részvételét támogatja a játékokon való részvételre és melyeket töröl a most érvényes olimpiai sportágak közül. Illetve, akar-e a megszokott, régebbi sportágak valamelyike helyett egy újat tenni a hivatalos olimpiai számok közé. Az sem világos még, hogy az újabban felvett sportágak párizsi szereplését (pl. gördeszka, 3×3 kosárlabda stb.) mennyire támogatja a világszövetség – latolgatta a lehetőségeket Macron elnök.