Egy győzelem, három vereség

Szolnokon, a FIBA 3×3 Nemzetek Ligájának második állomásának 2. napján az U23-as lányok először a Portugálok ellen játszottak, aki sajnos felülkerekedtek rajtuk és 20-17-re győztek. A nap második magyar női mérkőzésén kemény küzdelemben, sikerült legyőzniük az olaszokat 20-19-re, így a napot 1 győzelemmel és egy vereséggel a harmadik helyen zárták.

Az U23-as fiúknak sajnos a második nap sem sikerült túl jól. Első mérkőzésüket a portugál csapat ellen 20-16-ra veszették el, majd a franciáktól kaptak ki 20-17-re, így a második napot is az 5. helyen sikerült zárniuk. Reméljük holnap több szerencséjük lesz!

Attachment

Szolnok 2. nap