Düsseldorfban gyökeret vert a 3×3

Düsseldorfban gyökeret vert a 3×3

A d-sports.de hírforrás közleménye szerint a napokban a düsseldorfi székhelyű Rheinmetall, nemzetközi acélipari konszern és a D. Sports együttműködési szerződést kötött. Az abban foglalt partnerség szerves része, hogy a világ egyik legnagyobb cége, a jövőben szponzorként aktívan támogatja szerződő partnere férfi és női 3×3 profi kosárlabda csapatait. Ennek keretében vállalták, hogy városukban, 2023-ban egy külön, önálló nemzetközi 3×3-as versenyt is támogatnak, amelynek fő szponzora szintén a Rheinmetall lesz.

Düsseldorf az utóbbi években, a 3×3 Sportakadémia megalapításával egyre inkább Németország 3×3 kosárlabda sportájank fővárosa lesz. Ezzel a szerepével pedig nemzetközi ismertségre is szert tett. Nem véletlen, hogy a KFDY Düsseldorf nevű férficsapat a 3×3 német regnáló bajnoka. A női játékosok csapata, amely az idei szezonban Düsseldorf ZOOS néven indult a FIBA 3×3 Women’s Series versenysorozatán, ahol kezdőként kiválóan szerepelt. A versenysorozat konstancai fináléján a negyedik helyet sikerült elérniük.

A 3×3 Academy Düsseldorf megalapításával a 3×3, mint fiatal sportág a városban szilárdan meghonosodott. Az említett két csapaton kívül említést érdemel még az akadémián működő utánpótlás nevelés is. A junior szekcióban több mint 200 fiatal készül a rájuk váró későbbi komoly megmérettetésekre.