Győzelemmel kezdtek a magyar lányok

Győzelemmel kezdtek a magyar lányok

A FIBA 3×3 U18 Világbajnokság tegnap kezdődött a mongol fővárosban, Ulánbátorban. A június 7-ig tartó versenyen 20 férfi és ugyanennyi női csapat vesz részt. Utóbbiak között ott játszanak a magyar lányok is.

A verseny első napján a csapatok nemenként 10-10 mérkőzést játszottak. Ma és holnap folytatódnak a csoportmérkőzések. A negyeddöntők június 7-én kezdődnek. Minden csoportból (A-D) a két legjobb jut be ebbe a fordulóba. A férfiaknál eddig az ukránok, az oroszok, és a románok nyerték meg első két mérkőzésüket. A mai versenynapot a Szlovénia – Törökország férfi és a Magyarország – Lengyeloroszág mérkőzésekkel kezdték. A magyar lányok sikeresen vették az első akadályt, Lengyelország ellen 11:10 győzelmet arattak, Oroszország lányait pedig 14:13-ra győzték le. Egy napos pihenő után 6-án lépnem újfent pályára előbb Új-Zéland, majd az Egyesült Államok csapata ellen. Szurkoljunk nekik, hogy ezeken a találkozókon is győzelmet arassanak, és ezzel tovább jussanak a június 7-i negyeddöntőbe!