Horvát tour a Dalmát tengerparton

Horvát tour a Dalmát tengerparton

A Horvát Kosárlabda Szövetség a napokban bejelentette: az idei nyáron első ízben rendeznek nyílt nevezésű 3×3 kosárlabda bajnokságot. A tour állomásai végig követik a Dalmát tengerpartot, majd az ország belsejében is több városban megtartják a rendezvényt.

A mérkőzés sorozat első állomása június 26-án Vukovar lesz, majd a Szlavón Útvonal nevű verseny következik másnap, június 28-án, Eszéken, 29-én pedig Beliscében folytatódnak a mérkőzések. Szlavónia után a Dalmát tengerparti tour következik, Zadar, Drnis és Trogir városokban.

A szövetség távolabbi tervei között az szerepel, hogy jövő nyáron már minden olyan horvát települést végig látogatnak a tour meccsei, amelyek egyben idegenforgalmi nevezetességnek is számítanak. A kosárlabda rendezvények bemutathatják az adott település történelmi tereit, vagy a játéktér hátterében lévő műemlék épületeit.

Az országot átszelő versenyre bárki jelentkezhet, aki kedvet, tehetséget érez a kosárlabdázáshoz. A résztvevők 19+os, U18-as és egyéb (gyermek, vagy szenior) kategóriában indulhatnak. A mérkőzéseket a FIBA 3×3 hivatalos szabályzata alapján rendezik.

A torna legjobbjait a rendezők díjazzák.