Kezdődik a FIBA 3×3 U18 VB

Kezdődik a FIBA 3×3 U18 VB

Chengduban (Kína) holnap kezdődik a FIBA 3×3 U18 VB a világ egyik legnagyobb alapterületű épülete, a Global Center előtti téren berendezett pályákon. A VB június 28-tól, július 2-ig tart. Magyarországot női és férfi válogatott csapat is képviseli.

Az eseményre 20-20 férfi, illetve női csapat kvalifikált. A világeseményen való részvételt korábbi kvalifikációs versenyeken elért eredményeikkel nyerték el. A mérkőzéseken kívül megrendezik a férfi dunk, a női ügyességi és a vegyes shoot-out számokat is.

A VB csoportbeosztása szerint minden csoportban 5-5 csapat kezd majd. A magyar U18-as férfiválogatott a C-csoportban kezdi a selejtező mérkőzéseket. Ellenfelei lesznek: Szlovénia, Kína, Törökország és Dél-Kórea. A hazai női egyetemi válogatott az A-csoportban játszik. Csoport ellenfelek: USA, Svájc, Ausztrália és Japán. A fiúk első meccsüket Szlovéniával játsszák, a következőt szintén 29-én Törökországgal. A lányok is kemény ellenféllel, az USA csapatával kezdenek, majd „pihenés képpen” az ausztrál válogatottal játszanak. Első játéknapjuk a magyar férfiválogatotthoz hasonlóan 29-én lesz.