Ki lett a szezon legjobbja?

Ki lett a szezon legjobbja?

A FIBA Mies-i központjának 3×3 szakértői, egy roppant bonyolult és kívülállók számára aligha érthető matematikai képlet alapján kiszámolták, hogy 2019-ben statisztikailag ki volt a 3×3 Worlt Tour legjobb, legsikeresebb játékosa. A számítások figyelembe vesznek, az adott játékos által megszerzett pontok számán túl, több egyéb, a pályán mutatott játéka lapján kiszámítható szempontot is. Ezek alapján számolják ki egy-egy játékos „eszmei értékét”, illetve az alapján megállapított világrangsorolást.

A helyezés kiszámításánál figyelembe veszik például azt, hogy az illető játékosnak a szezon mérkőzésein milyen volt a pályán mutatott lövési hatékonysága, hány volt a pontszerző dobása és hány kosárra dobása hiúsult meg a gyengébb kivitelezés miatt. Továbbá a játékban hányszor blokkolt sikeresen, hány kulcsfontosságú segítséget nyújtott meccs közben játékostársainak. A teljesítmény pontszámából levonásra kerülnek a lepattanók, a kihagyott helyzetek illetve a pályán mutatott passzívitás. A rangsor kiszámításánál azoknak a játékosoknak a teljesítményét nem tudták figyelembe venni, akik a szezonban túlzottan sok mérkőzésen játszottak csapatukkal, vagy ötnél kevesebb alkalommal léptek pályára.

Fentiek alapján a férfi játékosok között az alábbi világrangsor alakult ki, a toplista első 10. játékosa a következő:

  1. Dusan Bulut (Novi Sad Szerbia) 7,9 pont
  2. Aurelijus Pukelis (Sakiai Gulbele Litvánia) 7,1 pont
  3. Robbie Hummel (Princeton, USA) 6,3 pont
  4. Lucas Dussoulier (Nantes Aderim Franciaország) 6,1 pont
  5. Karlis Lasmanis (Riga Ghetto Lettország) 5,9 pont
  6. Marijus Uzupis (Sakiai Gulbele Litvánia ) 5,8 pont
  7. Kyle Landry (Edmonton Kanada) 5,7 pont
  8. Kareem Maddox (Princeton, USA) 5,5 pont
  9. Disco Domo Jones (NY Harlem, USA) 5,5 pont
  10. Mihailo Vasic (Liman, SRB) 5,4 pont

A statisztikák számainak tükrében a FIBA szakértői megállapították: amennyiben a számításokat nem csupán a World Tour szűk körérre teljesztik ki, hanem a tavalyi 3×3 szezon összes nemzetközi versenyén résztvevő profi játékos körre, akkor már nem Buluté az első helye, nem ő vezetné a listát. A 22 éves orosz U23-as világbajnok, Ilja Karpenkov  (Koroljov, Oroszország) Bulut 7,9 pontjánál többet, 8,3-at gyűjtött.