Sokat javult az indonéz lányok játékminősége

Sokat javult az indonéz lányok játékminősége

Az indonéz 3×3 női válogatott április 17-én Balin, az ABL 3×3 Nemzetközi Bajnokok Kupáján bronzérmes lett. Ez a rendezvény azon felül, hogy célként a lányok minél előkelőbb helyezésének megszerzését tűzte ki, fontos volt a csapat pillanatnyi erőnlétének, technikai felkészültsége minőségének a felmérése is, mert hamarosan helyt kell álljanak majd a vietnami SEA játékokon is.

„Ez a verseny volt az idei első próbatételünk, amely megmutatta a csapat és a játékosok egyéni felkészültségének szintjét, valamint a csapattagok közötti „kémia” minőségét is” – jelentette ki a csapat edzője July Wong.

Az Indonéz Kosárlabda Szövetség (PP Perbasi) igazgatótanácsának közleménye szerint országuk női 3×3 kosárlabda-válogatottjának Balin megszerzett harmadik helye pozitív szezonkezdetként értékelhető. A mérkőzések alatt jól megmutatkozott a csapat fejlődése, az egymás közötti kommunikáció és interakció jelentős javulása.

A csapat edzője szerint: „Még mindig javítanunk kell, a kosárra dobások pontosságán. Jelenleg még sok a pontatlanság, emiatt sok pont megszerzése elmaradt. A lányok sokat idegeskedtek, nem voltak eléggé higgadtak, ezért hibáztak nemcsak a támadásoknál, hanem a védekezésben is. Ezen a hibán feltétlen felül kell kerekednünk.”