Sokat várnak a németek a VB-től

Sokat várnak a németek a VB-től

A 3×3.basketball-bund.de online hírforrásnak a Német Kosárlabda Szövetség, a BBD 3×3 szakági vezetője Matthias Weber nyilatkozott 3×3 válogatott csapataik közelgő bécsi világbajnokságon való szereplésének az esélyeiről. Többek között elmondta, óriási eredményként gondol arra, hogy az idei világversenyen a németek mindkét nemben képviseltetik országukat. „Nagy sikernek tartom, hogy a 3×3 világelitje tagjaként léphetnek pályára a német 3×3 nemzeti válogatottak 2023. május 20. és június 4. között. Ezzel ismét ott lehetünk mindkét nem csapatával a világbajnokságon. Erre igazán büszkék lehetünk. Jelenleg azon igyekszünk, hogy mindkét csapatot a lehető legjobban felkészítsük a nagy megmérettetésre „– jegyezte meg a szakvezető. A továbbiakban elmondta, szerinte rendkívül kiegyensúlyozott a B-csoport, amelyben a németek Bécsben játszanak majd. A nőknél Japán, Lengyelország és Egyiptom lesz a csoportkörben az ellenfelük, ahol a németeknek számolniuk kell a lengyelek, egyiptomiak fizikumával és technikájával.

A német férfiaknak már a kezdeti körmérkőzések legelső meccse is nagy kihívás lehet, hiszen az európai éllovas csapattal, a szerbekkel mérkőznek a továbbjutásért. „Ha csak azt számoljuk, hogy a szerbek már ötször megnyerték a vébéaranyat, a csoport másik erőssége a francia csapat pedig folyamatosan érmekért játszanak a világbajnokságokon. A két szupererő mellett a csoportban ráadásul még ott lesz Brazília, amely ezüstérmes lett a tavalyi Amerika Kupán és Madagaszkár, amely a tavalyi Afrika kupa győztese volt „– latolgatta tovább a német válogatottak vb esélyeit.