Szerb edzővel készül Szingapúr a versenyre

Szerb edzővel készül Szingapúr a versenyre

Egy hónap múlva, március 27-31-én Szingapúrban játszák az idei 3×3-as szezon első nagy nemzetközi viadalát, az Ázsia kupa versenyét. A straitstimes.com értesülése szerint a szingapúri férfiválogatott már teljes gőzzel, nagy erőbedobással készül a versenyre. A világranglistán jelenleg 55. helyen álló csapat szilárd meggyőződése, hogy előre lepésük és gyors fejlődésük már tavaly megkezdődött, amikor a 2023-as kontinens kupán sikerült legyőzniük a náluk, korábban lényegesen előkelőbb helyen álló Tajvan válogatottját. Az akkori, hosszabbításban elnyert 22-20-as negyeddöntőbéli győzelmük hatalmas lendületet adott a szingapúri csapatnak. Ehhez persze szükség volt egy kellően karizmatikus edzőre is, akit Lazar Rasic személyében megkaptak a szingapúriak.

A csapatot az idei nemzetközi szereplésekre már a szezon legelejétől Rasic edző készíti fel, aki ezt nyilatkozta: „Az a célom, hogy képessé tegyem a csapatot a játékosokban rejlő teljes potenciál teljes hasznosítására. Hosszú távú célunk, hogy hazai pályán jól szerepeljünk a 2029-es SEA-játékokon, és potenciálisan kvalifikáljuk magunkat a 2032-es Brisbane-i Olimpiai Játékokra. Elégedett vagyok a csapattal, mert a velük töltött eddigi rövid idő alatt is sikerült már elérnünk néhány látványos előrelépést. A Fiba 3×3 Ázsia kupa lehetővé teszi, hogy a legjobbak ellen is próbára tegyük az erőnket. Alig várjuk, hogy megmérkőzzünk a kínai csapattal, és ígérem, erős küzdelmet vívunk majd.” Kevin Lim a szingapúri csapat kapitánya hozzátette edzőjük mondandójához: „Keményen edzettünk, és finomhangoltunk néhány taktikát. Reméljük, hogy büszkévé tesszük Szingapúrt.” Szingapúrnak, az idei kontinens bajnokságon ugyancsak kemény csatákat kell majd vívnia a továbbjutásért, hiszen kezdésként csoportjukban Irán, Hongkong és Tavjan csapataival játszanak majd a továbbjutásért.