Szerb fölény a Debrecen Masters első napján

Szerb fölény a Debrecen Masters első napján

Debrecenben, a FIBA 3×3 World Tour 2018 ötödik állomásán a Masters versenyt kvalifikációs fordulóval kezdték. Hat mérkőzést játszottak egymással a Gagarin (orosz), a Petersburg (Nagy-Britannia), a szerb Kragujevac , a svájci Zürich, a lett ZKalns, valamint a német színekben játszó Bonn csapata.

A kvalifikáló forduló után pályára léptek az a tizenkét csapat, amelynek legjobbjai tovább mehetnek majd a holnapi negyeddöntőbe. a 12-es elődöntőben magyar csapat, a Budapest  is játszott. Első mérkőzésüket a világranglista második helyén álló szerb Liman ellen játszották, 21:11-re vereséget szenvedtek. Sajnos a magyaroknak a második mérkőzés sem hozott sikert, 21:11-re kikaptak a szerb Raljától.

A holnapi negyeddöntő akár szerb házibajnokság is lehetne, hiszen öt csapatuk (Novi Sad, Belgrád, Ralja, Liman és Vrbas) küzd majd az elődöntőbe jutásért. Rajtuk kívül negyeddöntős még a lett Riga, a holland Amszterdam és a cseh Humpolec.

Az alábbi videóösszeállítást azoknak ajánljuk, akik lemaradtak a mai élő közvetítésünkről és a helyszínen sem szurkolhattak.