Játékoscserék, rangsorváltozások

Játékoscserék, rangsorváltozások

Annak ellenére, hogy jelenleg érvényben van még a FIBA, 2020. április elsején befagyasztott 3×3 világranglistája, a 3×3 World Tour  2021 világkörüli játéksorozat kezdetének közeledtével elindultak az idei szezonra szóló esélylatolgatások.

Nemcsak a csapatok szakvezetői és játékosai, a FIBA portál szakértői is azt számolgatták, hogy az eddig bejelentett tagcserék milyen hatással lesznek az egyes csapatok helyezési értékeire. A ranglista első tíz együttesét vizsgálták és távozó, illetve újonnan érkező játékosaik ismeretében próbáltak következtetéseket levonni. A spekulációnak az adott aktualitást, hogy e hét végéig kellett a FIBA részére megerősíteniük csapatuk játékoslistáit. Vagyis azoknak a nevét kellett közölniük, akikkel az idei szezont kívánják végigküzdeni.

Az új játékosigazolásokkal, a jelenlegi világranglista első tíz helyezettje közül három nyert és négy veszített eddigi rangsorából. A legnagyobb vesztes vitathatatlanul a Novi Sad lett. A csapatról az elmúlt héten még az a hír terjedt el, hogy végleg feladják, a tagok szétszélednek. Ehhez képest a legújabb felállás szerint, bár két erősségük, Savic és Majstorovic elhagyta a csapatot, Dusan Bulut nem adja fel és Ivosev sem hagyja abba a 3×3 versenyzést. Legalábbis egyelőre. Kettejük mellett pillanatnyilag egy új tagot tüntet fel a ranglista, Milakovicot. Meglehet persze, csupán az idei szezont játsszák még végig (főleg a tokiói olimpiai részvétel miatt), de a jelek szerint még játékban lesz idén a Novi Sad. Igaz, ezzel a változással Buluték csapatrangsora a 2. helyről a hatodikra esett vissza, de ott lesznek a pályán és a szurkolóknak ez a lényeg.

A következő vesztes a litván Sakiai Gulbelé, ők három helyet csúsztak vissza, a hatodikról a kilencedikre húzta le őket a változás. A szlovén Piran egy hellyel esett vissza, a hetedikről a nyolcadikra, a kanadai Edmonton pedig a nyolcadikról a tízedikre sorolódott a játékoscserével. A „játékosvándorlás” nagy nyertese a szerb Ub, amelyhez átszerződött a fentebb említett, két korábbi Novi Sad-os játékos. Ők ezzel a lépéssel rögtön hét helyett ugrottak előre a ranglétrán, most a harmadik helyen állnak. Ugyancsak két helyet lépett előre az Amszterdam. Köszönhetően annak, hogy a hollandokhoz szerződött az egyéni világranglista hetedik helyezettje, a szerb Kovacevic. A lett Riga szintén előbbre lépett, de csak egy helyet. Most a világranglista második helyéről kezdheti a szezont.