Látványos showal készül Montreál

Látványos showal készül Montreál

A sporteseményeket szervező TriCon Events kanadai társvezetője, Jo-Annie Charbonneau, visszaemlékezve arra, amikor életében először látott 3×3 mérkőzést, az nyilatkozta, hogy már akkor elragadta a látvány, a játék gyorsasága és ötletessége és ezt követően eszébe jutott az ötlet: a FIBA 3×3 World Tour egyik állomását mindenképpen Montreálban kellene megrendezni.

Az ötletet gyorsan követte a tett: Charbonneau egy három évvel ezelőtti sport csúcstalálkozón megkereste Ignacio Sorianot, a FIBA 3×3 rendezvényvezetőjét és elmondta neki az ötletét. Sorianot megragadta a TriCon társvezetőjének lelkesedése, tenni akarása és kitartása és őt is magával ragadta az új WT állomás szervezésének a tervezgetése.

Az álom tavaly valósággá vált, amikor szeptemberben Montreál megrendezhette a WT Masters fordulót és a Női versenysorozat egyik állomását. Az esemény nemcsak Quebec állam lakosságában, de az egész országban, sőt külföldön is felkeltette a fiatalok érdeklődését. Nagy sikert aratott mindkét verseny. A mérkőzések szinte mindegyikét teltházas rendezvénynek tekinthetik.

A TriCon Events vezetőségét ugyancsak meglepte, hogy az országukban a kezdetekkor még ugyancsak kevéssé ismert sportág, a 3×3 milyen lelkesedést vált ki a közönségben és mennyire értékelik a mérkőzéseket összekötő showelemeket is.

A montreáli 3×3 rendezvénysorozatot tovább kívánják fejleszteni. Még több schowal és rappel új, még látványosabb helyszíneken. Szeretnénk elérni – mondta Charbonneau -, hogy olyan híres és népszerű legyen a 3×3 rendezvény Kanada második legnagyobb városában, hogy annak minden lakója már hónapokkal az esemény előtt feljegyezze a naptárába.

X