Manilában lesz a 2018-as FIBA 3×3 VB

Manilában lesz a 2018-as FIBA 3×3 VB

A Fülöp-szigeteki Manilában az ország Kosárlabda Szövetsége (SPB) a napokban bejelentette: 2018-ban fővárosukban rendezik a FIBA 3×3 Világbajnokságot.

Az ötödik alkalommal megrendezendő világverseny a FIBA 3×3 egyik legrangosabb eseménye minden évben. A Fülöp-szigetek kimagasló munkát végzett a sportág Dél-Ázsiában és ezen belül a saját országában való intenzív elterjesztésében és megismertetésében. Évről-évre részt vesz 3×3 csapatuk a FIBA 3×3 World Tour versenyein. A FIBA 3×3 World Tour Finalon 2014, 15-ben olyan sztárjátékosokat is felvonultatott, mint Terrence Romeo és Calvin Abueva.

„Óriási megtiszteltetésként értékeljük, hogy mi rendezhetük a következő évi 3×3 VB-t” – nyilatkozta a Kosárlabda-Szövetség (SPB) ügyvezető igazgatója Sonny Barrios. „Ebből is látszik, hogy eddigi munkánk, amely a 3×3 fejlesztését és általánosan ismertté tételét szolgálta eredményes és sikeres volt.”

A VB-n 20-20 női, illetve férficsapat vesz részt és három (férfi dunk, vegyes shout-out és női ügyességi) egyéni szám is szerepel. A csapatokat a FIBA 2017 november 1-jei ranglistája alapján fogják kiválasztani. Alex Sanchez szerint a Fülöp-szigeteken óriási a 3×3 rajongó és szurkolótábora és nagyon sokan nézik a versenyeket.

 

Az alábbi videó ízelítőt ad a Fülöp-szigetek csapatának a játékáról:

https://www.youtube.com/watch?v=gK0gp7_7xiA