Open de France verseny Nantesban

Open de France verseny Nantesban

Nemcsak a korábban már általunk említett német tartományokban, hanem Franciaországban is „ébredezik” a COVID-járvány miatt ideiglenesen lebénult 3×3 kosárlabda sport. Ma és a hét utolsó két napján Nantesben tartják a 3×3 Open de France versenyt, amelyben 12-12 férfi, illetve női csapat vesz részt. A selejtező fordulókat ma tartják, hogy holnapra kialakulhasson a végleges csoportbeosztás.

A férfiaknál a C-csoportot vezető Admiral Camp a győzelemre legesélyesebb favorit, amelynek játékosa Dominique Gentil, aki 2017-ben tagja volt az Európabajnokság, illetve a tavalyi FIBA 3×3 Világbajnokság ezüstérmes francia csapatának. A mostani versenyre, három év kihagyás után visszatér a 3×3 kosárlabdához Andrew Albicy és ott lesznek a Sy testvérek (Amara és Bandja) is. Mindannyian azt ígérik a szurkolóknak, hogy óriási showt rendeznek a versenyen.

Az A-csoportot vezető csapat a Cap d’Ail Riviera lesz, amelynek vezérjátékosa Kevin Corre, a 2012-es FIBA 3×3 WT döntőse. Akkoriban a Jeddah színeiben versenyzett. A B-csoportban a Lyon Team áll az első helyen. Összeállításuk: Raphael Wilson, Sammy Girma, Raphael Giaimo és Hervé Touré. Ebben az összeállytásban  a korábbi nantesi Open de France versenyek alkamával már kétszer voltak döntősök.

A rendezők szerint a D, a verseny „halálcsoportja” lesz, amelyből a mai selejtező során többen is távozni lesznek kénytelenek. Egy biztos: a Team Paris nem lesz az „elvérzettek” között, hiszen náluk játszik Angelo Tsagaraki, a 2017-es VB bronzérmes csapatának tagja, továbbá Jordan Aboudou és Antoine Eito is csapattársak. A Team Paris idén is jó formában van, eddig már megnyerte az Open Plus De Saint Pail versenyt.

A nőknél az A-csoport vezető csapata a Poitiers Medley lesz. Tőlük sajnos távozott a csapatból a tavalyi világbajnok Laetitia Guapo, ám pályára lép most is Migna Touré és Marie-Eve Paget, akik szintén tagjai voltak a tavalyi bronzérmes együttesnek.

A nantesi versenyt teljes terjedelmében közvetíti a FIBA 3×3 You Tube csatornája.