Szatellit verseny Bielfeldben

Szatellit verseny Bielfeldben

Az észek-német online hírforrás, az Új Westfaliai Hírlevél számolt be arról a nemzetközi 3×3 kosárlabda versenyről, amelyet az elmúlt vasárnap tartottak Bielefeldben. A versenyt a nézők – a még mindig fennálló COVID-fertőzésveszély miatt – nem a helyszínen, hanem élőben, a mérkőzésekkel egy időben képernyőről tekinthették meg.

A Satellite 2020 3×3 kosárlabda verseny eredményeit a FIBA elismeri és nyilvántartja. Ezek a versenyek mondhatni „előszobái” a Challengereknek. A műholdas közvetítésen szereplő csapatok közül a győztes részt vehet majd valamelyik, FIBA által rendezett Challengeren, habár a nemzetközi szövetség, a még mindig fennálló járványveszély miatt, egyelőre nem tudja garantálni, hogy idén megtarthatók lesznek a tervezett időpontokban és helyszíneken a Challengerek. Az ott győztesek pedig bejutnak a FIBA 3×3 WT világkörüli verseny egyik Mastersére.

A most vasárnap rendezett bielfeldi versenyen, a TSVE csarnokban tizenegy csapat játszott a győzelemért. A csapatok között ott volt két holland együttes, valamint a legmagasabb osztályban játszó német 3×3 formáció is.

A hollandok – mint az a Holland Kosárlabda Szövetség honlapján olvasható – eleve két csapattal, a TeamNL1 és a TeamNL2-vel indultak a versenyre, mert a világjárvány miatt kiesett jó néhány hetes felkészülési időt szeretnék gyorsan bepótolni, hogy szeptember végére, az antwerpeni FIBA 3×3 Európa Kupa mérkőzéseire már teljes mértékben visszanyerjék versenyformájukat. Ennek a célnak a narancssárga oroszlánok 1-esei  teljes mértékben megfeleltek, hiszen a Ross Bekkering, Arvin Slagter, Julian Jaring és Dimeo van der Horstből álló csapat megnyerte a tornát, így egy „lépcsővel” közelebb kerültek a FIBA 3×3 WT Masters szerepléshez. A döntőben a belgákkal mérkőztek a győzelemért és 18:13-as előnyre tettek szert.