Tags Archives: Nanjing

Egyetemi sportcsereprogram Nanjingban

A kínai Nanjingban, a Southeast University (SEU) egyhetes ifjúsági sportcsereprogramját november 21-én indította el. Az egyetem hallgatói 50 országból és régióból érkeztek tanulni az intézménybe, így elmondható, hogy a program sportrendezvényei valójában nemzetközi eseménynek számítanak. A SEU diákjai közül a programban több mint kétszázan vesznek részt. A diákcsere eseményt az egyetem Jiangsu Sportirodája szervezte. Az... Read More...

Az Edmonton elégtételt vett a korábbi vereségért

Történetében első ízben nyert WT Masters versenyt e hét végén Nanjingben a kanadai Edmonton. A FIBA 3×3 World Tour világ körüli játék idei utolsó előtti Masters tornáján. A kanadaiaknak most sikerült orvosolniuk eddigi nagy fájdalmukat, a Montreal Mastersen elszenvedett vereséget. Akkor a szezonban erőteljesen – szinte az ismeretlenségből – hirtelen feltörő litván Sakiai Gulbele ütötte... Read More...

Legtöbb pontot a Liman gyűjtött

A szombaton, október 12-én kezdődő nanjingi (Kína) FIBA 3×3 World Tour verseny aktuális Masters állomása előtt, érdemes egy pillantást vetni a világkörüli játék jelenlegi állására. A FIBA jelenleg elérhető rangsorolása természetesen csupán a csapatok pillanatnyi állását mutatja, ebből pedig aligha lehet következtetni a játék végeredményére, ám ettől függetlenül némi utmutatásul szolgálhat a verseny novemberi fináléjának... Read More...

Végéhez közeledik az idei World Tour

A FIBA 3×3 World Tour játéksorozat tizedik állomásán Nanjingban, október 12-én kezdődik és másnap hirdetnek eredményt a kínai Masters versenyen. A pályára lépő 14 csapat közül legalább a fele a világ legjobbjai közé tartozik, így a szurkolóknak garantált lesz a játék magas színvonala. A sztárcsapatok közül legelőször a Novi Sad játszik a csoportmérkőzések kezdő meccsén.... Read More...

A Princeton megnyerte első Mastersét

A hétvégi versenyek közül talán a WT Los Angeles Masters volt a legrangosabb esemény, hiszen a világ legjobb 3×3 csapatai csaptak össze a győzelemért. A negyeddöntők befejezéséig nem lehetett még tippelni sem arra, hogy a legjobban teljesítő három csapat (Princeton, Liman, Novi Sad) közül vajon melyiküké lesz a végső győzelem. Az elődöntőre megfordult a csapatok... Read More...

Meglepetésre kanadai csapat győzött

Kínában, a kétnapos Nanjing Challengeren győztest hirdettek. Nem kis meglepetésre a kanadai Edmonton (exSaskatoon) vadonatúj csapata nyerte meg a versenyt. A papírforma szerint esélyesnek vélt európai csapatok közül pedig egyik sem került a döntőbe, mert már korábban kiestek a versenyből. A hét végén rendezett idei második 3×3 Challenger kanadai győztese a torna legjobbjaként 80 százalékos... Read More...

Húsvétkor Challenger Nanjingban

Szombaton és húsvét vasárnap, április 20-21-én rendezik a következő Challengert Kínában, Nanjingban. A versenyben 16 csapat lép pályára, hogy kivívja magának, a június másodikán kezdődő WT Chengdu Mastersen való részvételt. Nanjingban a világ tizenegy legjobb csapata közül négy ott lesz a versenyen, így sok izgalom vár a nézőkre és szurkolókra. Játszik a világranglista negyedik helyezettje... Read More...

A lettek győztek Nanjingban

Az e hét végén Nanjingban (Kína) rendezett 3×3 Challenger a lett Riga győzelmével végződött. A győztesek a két napot 100 százalékosan teljesítették, vagyis veretlenül játszották végig. A hivatalos, nemzetközi szezonját a világranglista vezetője, a Novi Sad is kiváló formában kezdte. A torna első napján ugyanúgy 22 pontos győzelemmel nyerte a mérkőzéseit, mint a Riga, ám... Read More...

Nanjingban folytatódik a 3×3 Challanger sorozat

A kínai Nanjing városában e hét végén, április 21-22-én folytatódik a 3×3 Challenger 2018 sorozat. A torna első két helyezettje részvételt nyert a FIBA 3×3 WTM Chengdu Mastersre, továbbá a győztes 20 dolláros pénzdíjazásban is részesül. A nanjingi Challengeren játszik az aktuális FIBA világranglista top10 csapata közül  a Novi Sad (1) Szerbiából, a szintén szerb... Read More...

A 3×3 több mint labdajáték

A nanjingi FIBA 3×3 Challengeren nagy meglepetésre győzelmet arató Zimony csapatának vezéregyénisége Bogdan Dragovic a napokban interjút adott a FIBA hivatalos honlapjának. A Challengeren végig veretlen csapat játékosa elmondta, hogy óriási öröm volt számukra legyőzni olyan ellenfeleket, mint a világranglistán jóval előttük szereplő kanadai Saskatoon, vagy a szerb Ljubljana. Ráadásként még a 10 ezer dolláros... Read More...