Miami a harmadik állomás győztese

Miami a harmadik állomás győztese

A világ legjobb 3×3-as férfi kosárlabda csapatainak többállomásos körversenye Csengdu után, az elmúlt hétvégén a horvátországi kikötővárosban, Zadarban folytatódott. A tornán 14 csapat vett részt, közöttük a legjobbak is. Mint például a szerb Ub és Liman, az USA Miami csapata, továbbá a kínai Sanghaj, Hollandiából az Antwerpen, vagy a tavaly ugyancsak szépen szereplő osztrák Vienna együttese.

A kétnapos verseny végeredménye valamelyest meglepetés lehetett a szurkolóknak, hiszen a két szerb csapat, figyelembe véve a történelmi tényeket, valójában „hazai” együttesnek számított annak minden előnyével, szurkolói szimpátiájával együtt. Ennek ellenére mégsem ők lettek a forduló végső győztesei, hanem az USA csapata, a Miami.

A végeredményért való küzdelemben a döntő Miami – Amsterdam csatát hozott, amit az amerikaiak kétpontos előnnyel 21-19-re megnyertek. A zadari torna legeredményesebb pontszerzője, a forduló MVP-je James Parrott, a Miami játékosa lett.

A torna végeredménye szerint az első öt helyezett a következő csapat lett:

  1. Miami – USA
  2. Amsterdam – Hollandia
  3. Ub – Szerbia
  4. Toronto – Kanada
  5. Vienna – Ausztria

A következő FIBA 3×3 World Tour, vagyis a sorozat negyedik fordulója Sanghajban lesz, május 23-24-én Kínában.