Beérett a Novi Sad régóta várt visszavágója

Beérett a Novi Sad régóta várt visszavágója

Tegnap, a szentpétervári ULE 3×3 harmadik állomásának végén eredményt hirdettek. Hosszú bizonytalanság, sikertelen próbálkozás, több második hely elnyerése után most sikerült megnyernie a tornát a hosszú hónapok óta gyengélkedő Novi Sadnak.

A második nap első mérkőzését Dusan Buluték a német Bielefelddel játszották. Jól indult a mérkőzés – mármint a szerbeknek – , mert kapitányuk már az első percben bedobda a maga kezdő kétpontoság. Ezt követően már megállítani sem lehetet: 7:1-es állásig csapata részéről kizárólag ő dobott pontokat. A németek ugyan 8:3-ra szépítettek, de nem sokáig örülhettek a három pontjuknak, mert Dejan Janjic 11:4-re növelte a különbséget, a mérkőzésből hátralévő percek pedig Dusan Bulut jutalomjátékáról szóltak. A 21:17-es végeredmény nagyrészt az ő jóvoltából szerzett pontok alapján jött össze.

Az elődöntőben a litvánok és a hollandok csaptak össze. Utóbbiak könnyedén vették az akadályt és 21:11-es végeredményt produkáltak. Az elődöntő következő mérkőzése a Riga- Novi Sad találkozó volt. A szerbek 15:13-ra győztek, ami azt jelentette, hogy nagy riválisukkal, a hollandokkal játsszák majd a döntőt.

Az utóbbi három hétben a két csapat, a mostanival együtt háromszor játszott már döntőt az első helyért. Eddig a Novi Sadnak nem volt szerencséje, a hollandok sok borsot törtek az orruk alá, így izgatottan várták a visszavágót. 6:6-os állásnál előbb Marko Milakovic dobott egy kétpontost a hollandoknak (9:8), majd Slugter távoli dobásának köszönhetően a hollandok vették át a vezetést, de Bulut hamarosan egyenlített, majd 13:11-es vezetésig meg sem állt a ponthalmozással. Nagy adok-kapok következett, hol az egyik, hol a másik fél vette át a vezetést, majd 17:17-es állásnál a csapatban újonc Dejan Janjic jóvoltából megszerezték a 18. pontjukat, így egy pontos előnnyel megnyerték a versenyt.

A verseny 3. állomásának dobogós helyezettjei:

  1. Novi Sad
  2. Team NL
  3. Riga

A verseny negyedik állomása a döntő lesz április végén.