Birminghamben éremre hajtanak a brit csapatok

Birminghamben éremre hajtanak a brit csapatok

Április 6-án a skóciai Inverclyde-ben 3×3 selejtező tornát tartottak a város Sportscotland National Sports Training Center nevű létesítményében – jelentette be a basketballengland.co.uk online hírforrás.

A kvalifikációs tornán a britek női és férficsapata, valamint Skócia, Wales és Észak-Írország válogatottjai vettek részt, hogy a végeredményekkel eldöntsék, saját régiójukból melyik két 3×3-as csapat versenyezhet majd a július 28-augusztus 8. között megrendezendő birminghami Brit Nemzetközösségi Játékokon.

A mostani kvalifikáló végeredménye szerint mindkét nemben a skótok győztek, akik végig megőrizték a veretlenségüket. Így a másik ágon a nyári nemzetközi verseny csapatai közé már bejutott Anglia mellett Skócia válogatottjai szerepelnek majd a birminghami játékokon. A múltheti kvalifikáló volt az utolsó regionális selejtező forduló, a skótok győzelmével teljessé vált a nemenként 16-16 csapatos mezőny.

Az angol válogatott vezetőedzői szerint a nyári verseny favoritjai az ausztrálokon kívül, a kanadai és új-zélandi 3×3 csapatok lesznek. Velük kell majd mindkét nemben a briteknek nagy csatákat vívniuk a győzelemért. Az edzők bizakodók, szerintük mindkét nem csapatai már eldöntötték, hogy mindenképpen érmet nyernek a nemzetközösségi versenyen.