Kezdődnek az Európa Kupa selejtezői

Kezdődnek az Európa Kupa selejtezői

Európa legnagyobb 3×3-as versenyét, a FIBA 3×3 Európa Kupát idén az ausztriai Grazban szeptember 9-11. között rendezik. Előtte azonban több, rendkívül izgalmasnak ígérkező selejtező versenyt is tartanak. A sportág történetében hetedik alkalommal megrendezendő kontinensversenyen Grazban, nemenként 12-12 csapat vesz majd részt. Az említett selejtező fordulók legjobbjai közül kerül ki ez a 24 csapat. A grazi keretben benne vannak már azok az együttesek, amelyek házigazdák, vagy a tavalyi párizsi versenyen győztek, illetve az eddigi teljesítményük alapján összeállított ranglista vezető helyein állnak. A felsoroltakon kívül minden más, az Európa Kupán játszani kívánó csapatnak selejtezőn kell kivívnia a jogot a grazi játékhoz.

A fentiek alapján hat férfi és négy női csapatnak nem kell selejtezőt játszania, ők már biztosan ott lesznek Grazban a versenyen.

Az előttünk álló hétvégén az izraeli Tel-Avivban június 3-4-én, a ciprusi Limassolban és a romániai Konstancán június 4-5-én játsszám a selejtezőket. Ezek a boldog nyugalomban társaiknak szurkoló csapatok a következők:

Férfiak: Ausztria (házigazda), Szerbia (aktuális bajnok), Litvánia, Lettország, Belgium és Hollandia (szövetségi rangsor vezetők),

Nők: Ausztria (házigazdák), Spanyolország (aktuális bajnok), Németország és Franciaország (szövetségi ranglista vezetők).

A selejtezők, ahová 76 csapat regisztrált, csoportbeosztása a következőképpen alakult:

Tel Aviv (Izrael)

Férfi A csoport: Németország, Horvátország

Férfi B csoport: Franciaország, Ukrajna, Görögország

Férfi C csoport: Svájc, Szlovákia Grúzia

Férfi D csoport: Szlovénia, Izrael, Portugália

Nők A csoport: Hollandia, Görögország, Portugália

Nők B csoport: Litvánia, Svájc, Svédország

Női C csoport: Izrael, Szlovénia

Nők D: Ukrajna Szlovákia, Horvátország, Szerbia

Limassol (Ciprus)

Férfi A csoport: Írország, Koszovó, Albánia

Férfi B csoport: Ciprus, Andorra, Luxemburg, Azerbajdzsán

Női A csoport: Málta Ciprus Luxemburg

Nők B csoport: Írország, Andorra, Koszovó

Konstanca (Románia)

Férfi A csoport: Lengyelország, Észak-Macedónia Köztársaság, Montenegró

Férfi B csoport: Spanyolország, Nagy-Britannia, Törökország

Férfi C csoport: Észtország, Románia, Olaszország

Férfi D csoport: Csehország, Magyarország, Bulgária, Dánia

Női A csoport: Lengyelország, Belgium, Észtország

Női B csoport: Románia, Olaszország Törökország

Női C csoport: Magyarország, Nagy-Britannia, Dánia

Női D csoport: Csehország, Lettország, Bulgária

A ciprusi selejtező mindkét kategóriájában 2 csoportos körmérkőzés, majd közvetlen kiesés következik. Az egyes kategóriák győztesei kijutnak a FIBA ​​3×3 Európa Kupa 2022-re. A másik két városban tartott selejtezőt körmérkőzéses módon játsszák, 4 csoportban, majd egy kiesési kör következik a negyeddöntőkkel kezdődően. A férfiaknál az elődöntők győztesei jutnak ki az Európa Kupába, a nőknél szintén, azzal a különbséggel, hogy az elődöntő két vesztese is kap még egy esélyt, újabb mérkőzést játszanak és annak győztese szintén utazik Grazba. Ezen kívül a férfiaknál a legjobb harmadik, a nőknél a legjobb negyedik (a román és izraeli selejtező eredményeit együtt számolva) is szabad jelzést kap a grazi játékra.