Egy zalaegerszegi fiú is ott volt az Egyetemi 3X3-as világbajnokságon

Egy zalaegerszegi fiú is ott volt az Egyetemi 3X3-as világbajnokságon

A magyarországi 3×3 sportág történetében először indulhatott egyetemi csapat a világbajnokságon. A november 21-25-e között a kínai Xiamen városában  rendezett  3×3-as Egyetemi Világbajnokságon a lányok a harmadikok lettek, míg a fiúk az ötödikek. Ami első nekifutásra remek eredmény. A magyar egyetemi válogatottnak a tagja volt a zalaegerszegi születésű Mészáros Máté is. A fiatal játékos a ZTE KK-ban kapta meg a sportág alapjait, majd a jelenleg is a Nyugat Magyarországi egyetem csapatában játszik, amelynek a csapatkapitánya is egyben

-Az egyetemi bajnoksággal párhuzamosan az MKOSZ meghirdetett egy B33 bajnokságot is nekünk körülbelül három éve. Fokozatosan emelkedett a színvonal és nagyobb lett a kereslet erre a sportágra is itthon és ez eredményezte, hogy az európai és a világszövetség is felfigyelt ránk és így lehetőséget kaptunk, hogy szerepelhessünk a világbajnokságon – mondta el Máté az előzményeket.

Vladár Csaba szövetségi kapitány dolga volt, hogy kiválassza azt a négy fiatalembert, aki alkalmas lehet hazánkat képviselni. Az elmúlt év végén 12 játékosnak küldött meghívót, amiben Máté is benne volt. Majd edzőtáborok során szűkítette a keretet négy emberig, akik a szabadtéri B33 bajnokságban csiszolódtak össze.

-Sportszakmailag kiemelkedő volt számomra a kínai Világbajnokság. Amikor megtudtuk, hogy milyen csapatok ellen fogunk játszani- Kína, Mongólia, Malajzia – önkéntelenül is arra gondol az ember, hogy ezeknek az országoknak nem magas szinten van a válogatottja, de B33-ban ez más képet mutatott. A kíniak átlagmagassága 205 cm volt és kiválóan képzettek voltak. A felnőtt válogatott elleni mérkőzéshez hasonlítanám a kinti találkozókat, amik nagyon intenzívek voltak, ami pozitív csalódás volt, hiszen ilyen komoly mérkőzéseket nem játszottunk a felkészülés során.

Máté elmondta, hogy a szövetség nem fogalmazott meg feléjük külön elvárást és így teher nélkül játszva csoportelsők lettek, majd Malajzia ellen Mohay Péter térdsérülést szenvedett, így hárman játszottak tovább, ami ebben a sportban elég megterhelő. A szervezők nagyon vigyáztak a csapatokra, nagyon kevés mozgásteret hagyva nekik. Azért néhány dologba bepillantásét nyertek Kínában, mit kulturális sokként élt meg a kosaras, csak úgy mint az extra 17 órás repülőutat.

Mészáros Máté az egyetem után tanítani szeretne, hiszen középiskolai angol és testnevelés szakos pedagógus lesz, de emellett a kosárlabdát sem szeretném abbahagyni, de erről még korai lenne nyilatkozni, hogy milyen formában vihető tovább az életében.

A csapat tagjai: Tóth Zoltán (EKE), Mészáros Máté (NyME), Nagy Szabolcs (BCE), Mohay Péter (TE) (edző: Vladár Csaba, Földes Dániel).

Októberben amúgy a felnőtt válogatottal Mohácsi Máté és Kerpel-Fronius Balázs is járt már Kínában a 3×3 World Tour Master tornán.

 

Szerző: Jóna István