Feloszlik a Novi Sad csapata

Feloszlik a Novi Sad csapata

A FIBA online híroldala ma váratlan és sokak számára szomorú hírt közölt: az éveken keresztül világ legjobb 3×3 csapataként számontartott szerb Novi Sad feloszlik, búcsút mond a versenyeknek.

A sokszoros kupagyőztes, díjnyertes csapat, Dusan Bulut, Ivosev Tamás, Dejan Majstorovic és Marko Savic összeállításban játszott utoljára együtt a FIBA 3×3 World Tour Europe Masters Debrecenben. Azóta egyáltalán nem léptek pályára.

A Novi Sad, a fiatal, 3×3 sportág nemzetközi versenyeken való megjelenésével egy időben, vagyis szinte a kezdetek óta az élvonalban versenyzett. Sorban nyerték a díjakat. A FIBA 3×3 World Tour világkörüli versenysorozatot például 2014, 15, 18 és 19-ben is megnyerték. A csapat karrierje csúcsát a 2018-as szezonban érte el, ekkor 32 győzelemmel, 0 vereséggel zárták az évadot. A kezdetek óta nyertek többek között három Világkupát, két Európakupát, húsz WT Masters tornát.

Dejan Majstorovic a versenyzés befejezésének indokaként hozta fel nyilatkozatában: “Arra a következtetésre jutottunk, hogy mindent megnyertünk már, amit együtt megnyerhettünk. Közülünk elsőként Ivosev Tamás jelentette be, hogy vége, nem szeretne a továbbiakban 3×3-at játszani. Ezt követően Bulut, Savic és jómagam leültünk, és megbeszéltük a kialakult helyzetet. Arra a következtetésre jutottunk, hogy mi sem szeretnénk már folytatni a közös versenyzést, így elválnak útjaink. “

A feloszlott Novi Sad játékosai közül Majstorovic és Savic csatlakozik a szerb Ub csapathoz, amely bíztató eredményeket produkált eddig is. Legutóbb a Hungary Mastersen tavaly nyár végén második helyezést ért el. A két ex Novi Sadossal megerősítve fényes jövő állhat az Ub előtt. Bár bejelentették már a csapat feloszlását, azt is hozzátették, hogy a tavalyról idénre halasztott Tokiói Olimpiai Játékokra még egyszer összeáll a csapat. Ezt a lehetőséget nem hagyhatják ki, hiszen csapatuk már kvalifikált az ötkarikás játékokra, ott vannak a tokiói keretben. Majstorovic kijelentette: „a szétválás ellenére együtt fogunk gyakorolni az Olimpiára, mert szeretnénk megszerezni az aranyérmet és ezzel megkoronázni a csapat pályafutását.”