Ismét a Novi Sad lett a Mesterek mestere

Ismét a Novi Sad lett a Mesterek mestere

A játék történetében negyedszerre is a Novi Sad  nyerte meg a FIBA 3×3 World Tour világkörüli versenyének Japánban rendezett, utsunomiyai fináléját. Ezzel a győzelemmel az eddig rendezett összes, vagyis nyolc WT finálé felét Bulut professzor utolérhetetlen csapata nyerte meg.

A szerbek győztek, mégpedig annak ellenére, hogy 2019-ben  nem volt éppen tükörsima a végső győzelem felé vezető útjuk, gyakran hullámvölgyek akadályozták a haladásukat. Az idei szezonban mindössze két Masterst nyertek, holott tavaly minden versenyt megnyertek, ahol pályára léptek. A 2018-as 32 győzelmük után idén meglehetősen hektikus volt a játékuk. Még a legelszántabb szurkolóik is kissé félve várták az Utsunomiya Finalt, mert nem voltak biztosak csapatuk győzelmében.

Na, de minden jó, ha a vége jó, és a Novi Sad most, az utóbbi két napban ugyancsak kitett magáért, hogy szurkolóik ne szomorkodjanak a végeredmény miatt. Tegnap, a verseny első napján Dusan Bulut csapata első mérkőzésén 19:10-re legyőzte a Princetont, majd 19:17-re a Zemunt. Ma a Sakiai (21:14) és a Riga (21:18) került a negyeddöntőben általuk legyőzöttek listájára. Az elődöntőben ismét a Rigával kellett megmérkőzniük, a verseny titkos favoritját 21:18-ra győzték le. A döntőben a Princeton volt az ellenfelük, az amerikaiak sem bírtak a Bulut legényekkel, 21:17-es vereséget szenvedtek.

A döntőben Dusan Bulut egymaga hét pontot szerzett a csapatnak, csapattársa Ivosev Tamás pedig ötöt. Ivosev lett egyébként a WT Final MVP-je is, mert a versenyen összesen 30 pontot szerzett a csapatának. Gratulálunk mind a győztes Novi Sadnak, mind Ivosev Tamásnak a ragyogó győzelemhez.

A finálé végeredménye a következő lett:

  1. Novi Sad (Szerbia)
  2. Princeton (USA)
  3. Riga Ghetto (Lettország)
  4. Amsterdam (Hollandia)
  5. Piran (Szlovénia)
  6. Sakiai Gulbelè (Litvánia)
  7. Liman (Szerbia)
  8. NY Harlem (USA)
  9. Zemun (Szerbia)
  10. Jeddah (Szaúd-Arábia)
  11. Edmonton (Kanada)
  12. LausanneTNV (Svájc)

Az alábbi videó a WT finálé második napját, vagyis a negyed-, és elődöntők, illetve a döntő legizgalmasabb mozzanatait foglalja össze.