Óriási siker lett a debreceni élő közvetítés

Óriási siker lett a debreceni élő közvetítés

A FIBA svájci központjának mai közleménye szerint a debreceni 3×3 World Tour versenyek élő közvetítései és az azokról készült videók rendkívül sok nézőt vonzottak. A nemzetközi szervezet médiaszakértői a mérkőzéseket megtekintők (élő+videó) számát – a tévéműsorok nézettségének kiszámításánál is szokásos – öttel megszorozták, és ennek alapján összességében a rendezvény több mint 10 milliós megtekintést generált a nyolc nap alatt. Vagyis 2020. augusztus 29 – szeptember 5-e közötti időszakban. 

A FIBA ​​3×3 World Tour 2020 összesen 3 Master versennyel debütált Debrecenben, a rajongók (visszatérők és vadonatújak egyaránt) pedig lelkesen végig követték a képernyőkön a pályán történt eseményeket.

A World Tour a közösségi médiában is hatalmas forgalmat generált: több mint 18,4 millió személyt sikerült elérni a legfrissebb debreceni hírekkel. Az élő adásból készült videókat 10,1 millióan tekintették meg.

A debreceni WT minden idők eddigi legjobb eredményét érte el az interakciók területén is 573 ezer hozzászólással/megosztással. Például a YouTube Masters hozzászólások száma a Debrecen Masters 2020-idején 186 százalékkal emelkedett a tavalyi WT Debrecen Masters számaihoz képest.   Csak az élő közvetítés számait vizsgálva kijelenthető, hogy azok kimagaslóak voltak, mert körülbelül ötször többen nézték, mint általában a szokásos World Tour versenyeket. A szokásos 3×3 rajongók mellett, az új előfizetők száma a @ FIBA3x3 YouTube-csatornáján 633 százalékkal nőtt a Debrecen Masters 2020-on, az előző évi statisztikákhoz képest.

X