Categories Archives: Verseny

Egyetemi VB lesz októberben

Idén, az egyetemi világszervezet közlése szerint, Kínában rendezik a FISU 3×3 Egyetemi Világbajnokságát. A sportág versenyzői és szurkolói jól ismerik a helyszínt, hiszen Xiamen, amely Kína egyik legnagyobb városa, már évek óta helyszínt ad a FIBA különböző 3×3-as versenyeinek. Európai fogalmak szerint a város óriási, a maga ötmillió lakosával, 1700 négyzetkilométernél nagyobb területével. A rendezők... Read More...

Mestertervet készítettek az osztrákok

Az osztrák 3×3 kosárlabdasport szinte észrevétlenül, ámde villámgyorsan jelent meg a nemzetközi játékok porondján. Valódi versenyévük jóformán egy évre tekinthet vissza, a tavalyi szezon volt az, amelyben alaposan felhívták magukra a figyelmet. Míg, az amúgy is roppant fiatal sportág hivatalossá válásának múltja sem több 10-12 évnél, az osztrákoknak elegendő volt egyetlen szezon, hogy a hivatalos... Read More...

Japánban lesz a World Tour „nulladik” állomása

Az archysport.com egyik mai posztja szerint idén a japán város Utsunomiya megrendezi a FIBA 3×3 World Tour Utsunomiya Openert, amely egy vadonatúj nemzetközi verseny lesz. Úgy is mondhatnánk, ez az új torna lesz a tényleges világkörüli verseny nulladik állomása. A 2022. május 13-15. közötti versenyt a FIBA szponzorálja. Az eseményt nemzetközi szinten, hivatalosan is elismerték,... Read More...

Harmadik 3×3 bajnokság Indiában

Indiában, mint versenysport, a 3×3 kosárlabda viszonylag későn jutott el, ami az ország hatalmas területe, milliárdos lakossága és főként az évszázados erős tradíciókkal, sokmilliós szurkolótáborral rendelkező gyeplabda-kultusz ismeretében nem számít különleges kivételnek. A hatalmas országban három évvel ezelőtt rendezték az első, nagyobb tömeget vonzó, országos méretű versenyt a 3BL-t. Annak szervezője a 3×3 profi kosárlabdaliga... Read More...

Országos körverseny Új-Zélandon

Új-Zélandon, mivel javában tart a nyár, teljes gőzzel folynak a szigetország nagyobb városaiban a 3×3 Quest Tour mérkőzései. A 2022-es szezon kezdő állomása Youthtown-ban volt január 15-én.  Az elmúlt hétvégén a tour csapatai a versenysorozat harmadik állomásán Wellingtonban játszottak. Helyszíne a vízparti Odlins Plaza volt, ahol 27 csapat lépett pályára. A versenyt három kategóriában –... Read More...

Három helyszínen játsszák az EB-selejtezőket

A FIBA tegnap közzétett információi szerint az idén az ausztriai Grazban megrendezendő 3×3 Európa Kupa selejtező versenyeit 2022 júniusában rendezik meg. Helyszíneik lesznek Ciprus, Izrael, és Románia. A sportág történetében hetedik alkalommal megszervezésre kerülő kontinensversenyen Grazban 2022. szeptember 9-11-én tizenkét női és ugyanennyi férficsapat vesz majd részt. Közülük hét férfi és öt női csapat nem... Read More...

DECATHLON B33 DIÁKOLIMPIA helyszínek és időpontok

Megvannak a DECATHLON B33 DIÁKOLIMPIA régiós döntők helyszínei és időpontjai! Helyszínek és időpontok FONTOS!A Régiós döntők minden helyszínen 9:00-kor a 40 döntőbe jutott csapat adatainak egyeztetésével, ellenőrzésével kezdődnek és a tervek szerint 16:30-kor a döntőkkel záródnak.A torna pontos lebonyolítása érdekében kérünk minden csapatot a pontos érkezésre. A késő csapatok mérkőzéseinek elhalasztására, a program módosítására nincs... Read More...

Véget értek a DECATHLON B33 DIÁKOLIMPIA 2021/22 megyei selejtezői

Véget értek a DECATHLON B33 DIÁKOLIMPIA 2021/22 megyei selejtezői, Tolna és Veszprém megye kivételével decemberben lezárultak a selejtező tornák.A megyei tornák eredményei, és a régiós döntőkbe jutott csapatok listája itt elérhetők: Csapatok listája Sok sikert kívánunk a Régiós Döntőkbe jutott csapatoknak! További hasznos információk folyamatosan elérhetők a hivatalos honlapokon: www.mdsz.huwww.b33.hu... Read More...

Elindult a szerb 3×3 tour

A szerb 3×3 kosárlabda csapatok sokáig nem ültek a tavalyi év győzelmeinek babérjain, már most, év elején megkezdték a 2022-es nemzetközi szezonra való felkészülést. Ennek leghatékonyabb eszköze a belföldi, többállomásos országos tour, amelynek második állomásán, Belgrádban az elmúlt vasárnap játszott a 16 legjobb felnőtt férficsapat. Közülük nyolc, a FIBA világranglistájának legjobbjai között szerepel, ők közvetlenül... Read More...

3×3 Big Hustle Ausztráliában

Ausztráliában, az országos 3×3 bajnokság, a Big Hustle VIC aktuális fordulóját, Viktória államban játszották. A versenyen 40 csapat vett részt az egészen fiatal, 12 éven aluli versenyzőktől a felnőttekig mindenki pályára léphetett a saját korosztályában. Az elmúlt vasárnap megrendezett eseményen a 12 éves fiúknál a Dandy Boys, a lányoknál a Frankston Blues, a 14 éveseknél... Read More...