Gyorsan fejlődik a B33

Gyorsan fejlődik a B33

A 2017. március 20-án megkezdődtek az idei, Decathlon B33 Egyetemi Bajnokság, selejtező mérkőzései. A budapesti Tüskecsarnokban megtartott első fordulón edzőktől, játékosoktól érdeklődtünk, nekik vajon mit jelent a három-három elleni kosárlabda játék, hogyan látják a sportág jövőjét?

Először, pár évvel ezelőtt már nemcsak tévés sportközvetítésekben, de élőben is láttam utcai kosárlabdát játszani, és rögtön megtetszett nekem – emlékszik vissza Kozma Tamás, a SZESE Győr – Mosonmagyaróvár egyetemi csapat felkészítője, a B33-al való megismerkedésére. Komolyabban akkor kezdtem érdeklődni a játék iránt, amikor azt láttam, hogy gombamód szaporodnak Magyarországon is a szervezett formában megrendezett mérkőzések. Azt hiszem, a hazai játék elterjedésében és valódi versenysportággá válásában nagy szerepe volt annak, hogy a mérkőzések szabad térről, a terembe is bekerültek. Ettől kezdve a hagyományos kosárlabda sportág képviselői egyre többen jelentek meg a B33 mérkőzéseken, mint szakmai vezetők, vagy akár játékosok is.

Mindez egy új sportágnál óriási fejlődést jelent, hiszen míg a kosárlabdának ahhoz, hogy elérje mai megbecsültségét és színvonalát jó száz év kellett, addig a 3×3-nak ehhez úgy tűnik, talán egy évtized is elegendő. Ehhez persze az is kellett, hogy a két sportág kiegészítse egymást, egymásra épüljön a játékosok tudása, rutinja. A tapasztalat azt mutatja, hogy az ügyes, jól kombináló, gyors B33 játékosok kitűnően megállják a helyüket a hagyományos, öt-öt elleni kosárlabda játékban is. Mindez fordítva is igaz.

A vezetőedző szerint Győrben már komoly hagyományai vannak a B33-as játéknak. Már tradíciónak számít az év végi ünnepek közötti héten megrendezett 3×3 torna, amelyen amatőrök is részt vesznek, méghozzá korhatár korlátok nélkül. A sportág iránt sok fiatal érdeklődik, különösen azok, akik képességeik révén, (meg azért is, mert ezekben a csapatokban sok a külföldről szerződtetett játékos), nem juthatnak be a nemzeti válogatottba, vagy az NB I-esek valamelyikébe. Nekik kiváló kiugrási lehetőség lehet a B33, amelyben könnyebben juthatnak előre. Lehetőség híján nem szorulnak le a pályáról, heti rendszerességgel edzhetnek, mérkőzéseket játszhatnak, a legügyesebbek pedig a nemzetközi versenyekre is eljuthatnak