Húsz állomásos lesz idén a Women’s Series

Húsz állomásos lesz idén a Women’s Series

A FIBA svájci központjának bejelentése szerint 2023-ban minden eddiginél több, és izgalmasabb női versenyt rendeznek a FIBA 3×3 Women’s Series keretében. A szezon nyitó rendezvényét május 6-7-én
a kínai Vuhanban tartják, a záróesemény, vagyis a sorozat bajnokavató döntője pedig Mongóliában lesz szeptember 16-17-én az ország fővárosában, Ulánbátorban.

A 2023-as szezonban összesen húsz versenyt tartanak a női sorozat csapatainak. Andreas Zagklis, a FIBA főtitkára szerint:” Miközben tanúi vagyunk a 2019-ben elindított FIBA ​​3×3 női sorozat gyors növekedésének és sikerének, azt is izgalmas végig követni, hogy idén hány rekordszámú rendezvényt jelentettek be a következő szezonra.

Ez a lendület is bizonyítja a FIBA ​​elkötelezettségét egyik kulcsfontosságú stratégiai prioritása iránt, vagyis a hölgyek aktív részvételét a kosárlabda sport nemzetközi versenyeiben. Célunk továbbra is az, hogy a jövőben is intenzíven támogassuk a legfontosabb női 3×3-as versenyeink maximális fejlődését.” A főtitkár a továbbiakban azt részletezte, hogy az idei szezon női sorozata mikor és hol rendez majd versenyt. A megadott állomások között számos olyan város van, ahol a sorozat már az elmúlt években is többször megfordult. Cél, hogy – a férfiak World Tour sorozatához hasonlóan – a női széria is „körbe utazza” a világot. A 3×3 férfi WT-nek már tradicionálisan otthont adó városok például a magyarországi Debrecen, ahol nyolc éve minden esztendőben rendeznek WT Masterst, vagy a cseh főváros Prága, ahol szintén hagyományai vannak már a FIBA 3×3 versenyek megrendezésének. Ázsiában a mongol főváros rendezett már 2017-óta számtalan 3×3-as nemzetközi versenyt. Például Ázsia kupát, U18-as VB-t és Challengereket.

A felsoroltakon kívül a versenysorozatba újonnan belépő városok is lesznek az idei rendezők között. A teljes rendezvénylista az alábbiak szerint alakult:


Wuhan, Kína: május 6-7.

Astara, Azerbajdzsán: május 20-21.

Clermont-Ferrand, Franciaország: június 9-10.

Shusha, Azerbajdzsán: június 12-13.

Xiongan, Kína: június 16-17.

Orléans, Franciaország: június 21-22.

Poitiers, Franciaország: június 27-28.

Netanya, Izrael: július 3-4.

Fribourg, Svájc: július 6-7.

Pristina, Koszovó: július 14-15.

Bordeaux, Franciaország: július 19-20.

Edmonton, Kanada: július 29-30.

Prága, Csehország: augusztus 4-5.

Yichang, Kína: augusztus 4-5.

Melilla, Spanyolország: augusztus 18-19.

Quebec, Kanada: augusztus 18-19.

Baku, Azerbajdzsán: augusztus 22-23.

Debrecen, Magyarország: augusztus 28-29.

Montreal, Kanada: szeptember 2-3.

Ulánbátor döntő, Mongólia: szeptember 16-17.

A 2019-ben útjára indított női sorozat első bajnoka Franciaország volt. 2021-ben a német női válogatott hódította el a bajnoki címet, tavaly a romániai Konstancán a kanadai válogatott lett a sorozat végső győztese.