Címkék Archívum: Women's Series 2023

Női sorozat versenye Franciaországban

Két nap múlva, pénteken kezdődik a FIBA 3×3 női sorozata harmadik állomásának a versenye, a franciaországi Clermont-Ferrandban. A kétnapos tornán az alábbi nyolc csapat helye már biztos a játékban, további négy csapat közül pedig a selejtező fordulóban legjobbnak mutatkozók kerülnek majd a küzdelembe a győzelemért. A fix hellyel rendelkezők a következők: Franciaország, Kína, Litvánia, Franciaország... Tovább...

Húsz állomásos lesz idén a Women’s Series

A FIBA svájci központjának bejelentése szerint 2023-ban minden eddiginél több, és izgalmasabb női versenyt rendeznek a FIBA 3×3 Women’s Series keretében. A szezon nyitó rendezvényét május 6-7-éna kínai Vuhanban tartják, a záróesemény, vagyis a sorozat bajnokavató döntője pedig Mongóliában lesz szeptember 16-17-én az ország fővárosában, Ulánbátorban. A 2023-as szezonban összesen húsz versenyt tartanak a női... Tovább...

Női sorozat a kanadai Edmontonban

Az Albertai Kosárlabda Szövetség (ABA) tegnap bejelentette, hogy az idei szezon FIBA 3×3 Női Széria világ körüli játék egyik állomása a kanadai városban, Edmontonban lesz – adta hírül az edmonton.ctvnews.ca online hírforrás.  A 2023. júliusában rendezendő sporteseménynek a város ICE Cistrict Plazájában lesz a helyszíne. Ezen a versenyen a világ legjobb női 3×3 csapatai mérik... Tovább...