Egy hónap szünetet követően Debrecen után, Sanghajban folytatódik a FIBA 3×3 World Tour 2025 világkörüli versenye.
A papírforma szerint a sanghaji győzelemre leginkább a szerb Ub esélyes, hiszen a sorozat eddig lejátszott öt versenyét simán megnyerte. Most viszont úgy tűnik Stojacicéknak a szokásosnál erősebben kell majd küzdeniük a győzelemért. A szerbek kicsit elfáradtak a korábbi viadalokban, legalábbis ezt mutatják utóbbi, önmagukhoz képest meglehetősen sikertelen szerepléseik egyrészt az Európa bajnokságon, másrészt a legutóbbi Challengeren Manilában.
Sanghajban az A csoportban játszó Ub ellenfelei a szintén szerb Partizan és a mongol Ulánbátor lesznek. Mindkét csapat erős ellenfél, így látványos küzdelmek várhatók már a csoportmérkőzések folyamán.