Tags Archives: Riga

Lett győzelem Dohában

A hétvégi kétnapos versenyen Katarban a lettek győztek. A FIBA 3×3 World Tour utolsó versenyén a Doha Mastersen a lett Riga után második helyen a szerb Liman, a harmadikon pedig a litván Utena Uniclub végzett. A szombati elődöntőben Liman-Jeddah és Riga-Utena összecsapás volt. A két győztes, a Riga és a Liman a döntőben játszott. Kemény,... Read More...

A döntőben a lettek mellé állt a szerencse

A tegnap lejátszott selejtező kör és az elődöntők után, a FIBA 3×3 World Tour Hungary Masters második napján a negyeddöntőkre, illetve a nap végén a döntőre kerül sor. Az első mérkőzést ma az eddig kiváló formát mutató Liman játszotta a Rigával és 11:22 arányú vereséget szenvedett a lettektől. Az amerikai NY Harlem viszont győzött a... Read More...

Előkelő csapatlista Debrecenben

Alig pár nap és augusztus 29-én elkezdődik a FIBA 3×3 World Tour első Masters versenye Debrecenben. A több hónapos késéssel elindított világkörüli versenysorozat 2020-ban, a mindenki által ismert COVID világjárvány miatt lett a korábbi évek versenyeinél sokkal rövidebb, így kevesebb állomáson játszott. A debreceni első Masters tizenkét csapata között – akik a világ tíz legjobbja... Read More...

Kilenc világranglista vezető Debrecenben

A debreceni versenysorozat második napján, ma a férfiak is pályára léptek. A lányok tegnap a Women’s Seriesszel kezdtek, ma este már eredményt hirdetnek, a férfiak a FIBA 3×3 World Tour Debrecen Masters tizenkét állomása közül a hetediken kezdték ma délelőtt a versenyt a győzelemért. Tegnap a lányok igazán kitűnően szerepeltek, három mérkőzésükből kettőt bravúrosan megnyertek,... Read More...

Amerikai győzelem Kínában

A soron következő Challengert tegnap, és ma a kínai Huaianban rendezték. A resztvevő csapatok között amerikai, svájci kínai, orosz, szlovén, japán mongol és litván is volt. A verseny negyeddöntőjéből a NY Harlem, a Tokyo, a Peking, a Lausanne csapatok jutottak tovább. A döntőt a svájci Lausanne és az amerikai NY Harlem játszotta. Utóbbiak 21:19-re legyőzték... Read More...

Végleges a debreceni EB csapatösszeállítása

Az utóbbi napokban lejátszották azokat a kvalifikáló fordulókat, amelyek szereplői közül a legjobbak bekerültek a FIBA 3×3 Európa Kupa 2019-es, debreceni versenyének a végleges csapatkeretébe. Debrecenben tizenhat ország huszonnégy csapata küzd majd az Európa bajnoki címért. Az idén ötödik alkalommal rendezendő kontinens viadalra a magyar női és férficsapatok a vendéglátó ország, a szerb férfiak és... Read More...

Szerb fölény a Debrecen Masters első napján

Debrecenben, a FIBA 3×3 World Tour 2018 ötödik állomásán a Masters versenyt kvalifikációs fordulóval kezdték. Hat mérkőzést játszottak egymással a Gagarin (orosz), a Petersburg (Nagy-Britannia), a szerb Kragujevac , a svájci Zürich, a lett ZKalns, valamint a német színekben játszó Bonn csapata. A kvalifikáló forduló után pályára léptek az a tizenkét csapat, amelynek legjobbjai tovább... Read More...

Kiválóan játszott mindkét csapat

A 3×3 szurkolói szerint a 3×3 Challenger Raiffeisen Bank Bukarest tegnap lezárult játékának döntője volt az idei 3×3 kosárlabda szezon eddigi legizgalmasabb mérkőzése. A verseny alatt kiemelkedően teljesítő és a döntőben kiválóan játszó Novi Sad Al Wahda egy pontos vereséget szenvedett a lett Rigától. A végeredmény 21:20 lett a lettek javára.  Ezzel a Riga másodjára... Read More...

Bukarestben a Riga nyert

A Novi Sad Al Wahda, akiknek mostanában minden versenyt sikerült letarolniuk, az e hét végi 3×3 Challengert, a Raiffeisen Bank Bucharest Challenger névre hallgató verseny egyetlen pont hátránnyal a döntőben elveszítette. A lettek a szerbekkel 21:20-as, nagyon szoros eredményt játszottak. Pedig a szerbek a kétnapos verseny alatt kimagaslóan jó színvonalon teljesítettek: minden ellenfelüket a pályán... Read More...

A Rigának végre összejött a győzelem

A hét utolsó két napján, július 28-29-én a lettországi Ventspilsben játszották a soron következő 3×3 Challengert. A hazai szurkolók a játék kezdete előtt csak reménykedhettek abban, hogy csapatuk, a Riga a hosszabb ideje tartó gyengélkedés után talán újból a dobogó közelébe kerülhet. A tavalyi világranglista 5. helyezettje idén ugyancsak kiábrándító teljesítményt nyújtott és visszacsúszott a... Read More...