Esélylatolgatás Peking előtt

Esélylatolgatás Peking előtt

A 3×3 kosárlabda szurkolói és rajongói abban mindannyian egyetértenek, hogy a FIBA 3×3 World Tour idei versenysorozatából a világ legjobb 12 csapata került be a pekingi döntőbe, a Bloomage Fináléba. Arról már megoszlanak a vélemények, hogy idén ki lesz a legesélyesebb a Master cím elnyerésére, vagyis arra, hogy a jók között a legjobb csapat legyen. A döntősök mindegyike bizonyított már a versenyek során. Közülük sokan legalább egy, de némelyek több WT Masters tornát is megnyertek, vagyis nincsenek nagy különbségek a csapatteljesítmények között, lehet, Pekingben csupán a szerencse dönt majd arról, hogy kié lesz a végső győzelem.

Vegyük sorba a finalista csapatokat:

Amsterdam Inoxdeals (Hollandia)

A csapat két tagja, a viszonylag kistermetű, ámde roppant fürge Jesper Jobse és társa, Aron Roijé az ellenfélre nézve veszedelmes párost alkotnak, mert kiválóan összedolgoznak és segítik egymás akcióit. A pályán szempillantás alatt dolgoznak ki olyan cseleket, amelyek megzavarják az ellenfelet és legtöbbször sikeres kosárral fejezik be ezeket az akciókat.

Delhi 3BL (India)

A csapat játékának alappillére Bikramjit Gill, a szakállas kosárkirály, akinek halál pontosak a kosárra dobásai. Már két évvel ezelőtt, Abu Dhabiban is ott volt a WT Final-en.

Gagarin (Oroszország)

A csapat tagjai kivétel nélkül tehetséges fiatalok. Egyik legveszedelmesebb játékosuk Alexander Zuev, aki minden bizonnyal Pekingben is kitesz magáért és mindent belead a játékba a csapatáért.

Humpolec Bernard (Csehország)

Idén már két különleges „skalpot” is begyűjtöttek: legyőzték a Novi Sad Al Wahdát és a Liman Tesla Vodát is. Igaz, nem a mestertorna valamelyik állomásán, hanem Challenger versenyeken, de ez mit sem von le a teljesítményükből. Kérdés, most, a fináléban mire lesznek képesek?

Liman Tesla Voda (Szerbia)

Jelenleg, a finálé előtt ők vezetik a World Tour listát, igaz több állomáson játszottak, mint riválisaik, így több pontot sikerült eddig összegyűjteniük. Az eddigi állomások közül kettőt (Chengdu és Penang) sikerült megnyerniük. Csapatuk erőssége Stefan Stojacic, a „Robot”, aki a két győztes állomáson az MVP címet is begyűjtötte.

Ljubljana (Szlovénia)

Idén három WT fordulóban vettek részt és minden alkalommal sikerült elkerülniük a szerb riválisokat a Novi Sadot, illetve a Limant. A három verseny közül egy első, egy harmadik és egy kilencedik helyet sikerült elcsípniük. Nagyon bíznak a csapat „Jégemberében” Jasmin Hercegovacban.

Novi Sad Al Wahda (Szerbia)

Sokan bennük látják az idei WT Masters győztesét. Nem alaptalan a feltételezés, hiszen idén eddig 27 mérkőzést megnyertek, köztük mind az öt WT versenyt, amelyen részt vettek. Mindegyiken veretlenül, 100 százalékos teljesítménnyel küzdötték végig a versenyt. Kérdés, a szezon végére maradt-e még annyi erejük, hogy Bulut „professzor” vezetésével a pekingi finálén is elnyerjék a legjobbnak járó Master címet?

Piran (Szlovénia)

Jellemző rájuk a fáradhatatlan csapatmunka, a szép passzok, az erős védelem és a kiszámíthatatlan cselezés.

Princeton (USA)

Mesterlövészeikben Craig Mooreban és Robbie Mummelben kitartóan bízhatnak. Jellemző minden játékosukra az erő, a robbanékony gyorsaság, a körmönfont cseltaktika. Eddig egyetlen amerikai csapatnak sem sikerült WT Masterst nyerni, hátha, most Pekingben sikerül.

Riga Ghettó (Lettország)

Az idei WT szezonban öt állomáson voltak játékban. Két második, két harmadik és egy 11. helyet sikerült elérniük. A két második helyezésnél Debrecenben és Chengduban nagyon közel voltak a tornagyőzelemhez, de végül mindkét városban csak ezüstéremmel végződött számukra a verseny. Az ellenfelekre nézve két legveszedelmesebb játékosuk Karlis Lamanis és Nauris Miezis.

Saskatoon (Kanada)

A jelenleg érvényes WT ranglistán a kanadaiak a 10. helyen állnak. 2018-ban összesen három WT állomáson voltak játékban. Két harmadik és egy tizedik helyre futotta az erejükből.

Zemun (Szerbia)

A csapat négy fordulóban játszott. Egy negyedik, két ötödik és egy nyolcadik helyükkel az összesített ranglista 6. helyén állnak. Legerősebb játékosuk Bogdan Dragovic, a „Sárkány”.

Az alábbi videó egy összeállítást mutat a pekingi nagy esélyes, a Novi Sad Al Wahda idei legjobb pillanataiból.

X