Címkék Archívum: Kína

2019 tíz legjobb 3×3 felnőtt csapata

Az év utolsó napján a FIBA svájci központja kiadta azt a listát, amely a 2019-es szezon tíz legeredményesebb, legsikeresebb, egy szóval legjobb csapatát sorolja fel. A listavezető nem okozott nagy meglepetést: tavaly ismét a szerb Novi Sad került az első helyre. A 2010-es évek egyértelműen a csapat győzelmeiről és egyre magasabbra jutásáról szóltak. Munkájuk eredményeként... Tovább...

Kettős vereséggel kiestek a lányok

Kínában, az U23-as utánpótlás csapatok világbajnokságának harmadik napján tovább folytatódott a válogatottak harca a negyeddöntőbe jutásért. A férfiaknál már biztos helye van a negyeddöntősök között az oroszoknak, az ukránoknak, az olaszoknak és az argentínoknak. Négy hely még „kiadó”, a B és a D csoport legjobbjai kerülhetnek be ebbe a számukra előnyös pozícióba. A negyeddöntőt október... Tovább...

U23 Nemzetek Ligája finálé Budapesten

Az U23 Nemzetek Ligája, eddig három ágon futó (Ázsia-Európa, Közép-Kelet Európa és Nyugat-Dél-Európa) világverseny fináléját Budapesten tartják, a Városi Világjátékok keretében szeptember 13-15-én. A játéksorozat eddigi állomásain résztvevő csapatok közül a fináléban játszik a nőknél: Ukrajna, Lengyelország, Magyarország, Uganda, Franciaország, Hollandia, Oroszország és Kína. A férfiaknál: Ukrajna, Lengyelország, Magyarország, Uganda, Franciaország, Hollandia, Oroszország és Fehéroroszország.... Tovább...

Japán győzelem a női versenyen

XiongAnban, a FIBA Women’s Series tízedik állomásán a mai fináléval véget ért a nők versenye. A csapatok helyezése a következő: Japán U23-as csapata Kína Kína U23-as csapata Japán felnőtt sapata Thaiföld Új-Zéland Mongólia. A győztes Japánok a versenyen 97 pontot szereztek, a leggyengébb helyezett mongoloknak be kellett érniük 42 ponttal. Ma XiongAnban már a World... Tovább...

Hetedik állomásához érkezett a WS női verseny

Ma kezdődött a FIBA 3×3 Women’s Series Közép-Kelet-európai versenysorozata hetedik állomásának versenye a franciaországi Voironban. Az első nap csoportmérkőzéseinek eredménye többségében nem hozott meglepetést, hiszen a ranglista legjobbjai most is remekül játszottak. A franciák svájc ellen 21:9-re, a kínaiak az USA lányai ellen 21:18-ra győztek. Szintén győztesként hagyta el a pályát a francia U23-as csapat,... Tovább...

Negyedik helyezettek a magyar lányok

Két nemzetközi verseny volt e hét végén: a nők az olaszországi Lignanoban játszottak a FIBA új játékának, a Women’s Series ötödik állomásán, a férfiaknak Belgrádban rendeztek Challengert. A Lignanoban játszó nyolc csapat között ott voltak a magyar lányok is. Ez a hétvége sajnos nem sikerült nekik olyan jól, mint a korábbi forduló. A versenyen 4.... Tovább...

Kettős ausztrál győzelem az Ázsia Kupán

Az ausztrál férficsapat megőrizte tavalyi bajnoki címét, a nők pedig a 2018-as bronzérmet aranyra cserélték a május 22-26. között, Kínában, Changsha-ban megtartott, FIBA 3×3 Ázsia Kupa versenyén. A férfiak nemcsak megvédték 2018-as aranyérmüket, de százszázalékos teljesítménnyel érték el céljukat. Mind az öt mérkőzésüket megnyerték, ráadásul érdekességként mindegyiken 21 pontot szereztek, az ellenféllel való játékukkal. A... Tovább...

Ázsia Kupa Kínában május 22-26.

Idén negyedik alkalommal, most Kínában, Changsha városában, rendezik meg a FIBA 3×3 Ázsia Kupa versenyt. Azon Ázsia és Óceánia nemzeti csapatai küzdenek majd a kupáért. A rendezvény időpontja: 2019. május 22-26. A bajnokság helyszíne Changshaban a BBG Max City bevásárlóközpont aulája lesz. A kupaküzdelmek végére 3 férfi és 2 női csapat marad majd állva, vagyis... Tovább...

Továbbjutottak a Testnevelési Egyetem lányai

Kínában, Xiamenben tegnap kezdődött FISU 3×3 Egyetemi VB. A verseny első napján az A, és a D csoport mindkét nemnél 4-4 mérkőzést játszott és 2-2 csoporttalálkozó maradt mára, a B és a C csoport csak 2-2 férfi és női mérkőzést játszott. Ők ma játszották le a több kört. Ma léptek pályára a magyar lányok is... Tovább...

Új-zélandi és kínai győzelem született az U18 Ázsia Kupán

Szeptember 6-án kezdődött és tegnap ért véget a FIBA 3×3 U18 Ázsia Kupa 2018 kontinensverseny, amelynek végeredménye nem minden csapatnak jelentett maradéktalan örömet. A férfiaknál például az aktuális világranglista első helyén álló kínaiak feltételezhetően nem örültek a 2. helyezésnek, hiszen ők győzni mentek. Erre minden esélyük megvolt, a verseny összes mérkőzését megnyerték, csak éppen a... Tovább...

X