Dusan D. Bulut a Novi Sad Al Wahda játékosa is ott volt a Decathlon B33 Tour szegedi állomásán. Elmondta, hogy a 3×3-as játékkal életében először egy Újvidékhez közeli városban találkozott.
Megtetszett neki, mert jól szervezett verseny volt, amelyben a technikás csapatok játszottak. Az egyikbe próbaként maga is beállt játszani, azóta játékosként rendszeresen részt vesz a 3×3-as meccseken. A magyarországi B33Tour különösen tetszik neki, mert itt is jó a szervezés, ráadásul a csapatok is magas fokon játszanak. A saját csapatáról elmondta, hogy nemcsak a pályán küzdenek egy emberként, a magánéletben is évek óta nagyon jó barátok. Egy a céljuk, együtt küzdenek a sikerekért. 2010-óta szinte évente megnyerik Szerbiában a bajnokságokat, sőt Szlovéniában is. Szeretnek együtt utazni, új emberekkel találkozni és új élményeket szerezni. A csapat összeszokottsága miatt csapatukban benne van a győzelem. Idén Sabic helyett, egy új játékosuk mutatkozott be Szegeden, de ez csak átmeneti csere volt, mert pár nappal a mérkőzés előtt megsérül a régi játékos. Amint felépül, visszatér a csapatba. A szegedi forduló után a továbbiakban részt vesznek a World Touron és számos nemzetközi bajnokságon. Valószínű, hogy idén a kínai fordulót kihagyják, de Abu Dhabiban rendezett tornán három versenyen is játszanak majd. Mivel a szerb válogatottat is az ő csapata képviseli, könnyen előfordulhat, hogy novemberig, a szezon végéig még több, igen fárasztó, megerőltető utazás áll előttük. Megtörténhet, hogy egyik héten például még Brazíliában játszanak, a másikon pedig egy attól távoli kontinensen. Noha ez számukra a 3×3 és az azzal járó rengeteg utazás már nemcsak játék, hanem egy tipikus életforma is, nehezen tudja elképzelni a jövőt. Vagyis azt az időszakot, amikor már „kiöregedtek” a játékból. Úgy véli, ameddig számukra megfelelő szponzori szerződések születnek, fizikai- és szellemi erővel bírják a játékot, addig nem szakítanak az aktív játékkal. Annál is inkább, mert a sportág nagyon közel került a régi álom megvalósulásához. Olimpiai sportág lehet belőle hamarosan. Ez a siker pedig akkora lökést, plusz erőt adhat nekik, ami sokáig elegendő lehet a játékban maradásukhoz.