Az idei szezon FIBA 3×3 World Tour versenysorozatából mindössze két állomás van már csak hátra a novemberi manamai döntőig. Ebből az egyik Abu Dhabiban október 25-én kezdődik.
A kétnapos tornán a Marina Mallban rendezendő eseményen 14 csapat lép pályára, közöttük a játékban idén legjobban szereplők közül is többen. Ott lesz többek között a 2025-ös listavezető, a szerb Ub, a mostanában kiválóan szereplő amerikai Miami, a holland Amsterdam, vagy az előző tornán meglepetés győzelmet arató svájci Lugano is.
A verseny teljes nyereményalapja meghaladja a 200 ezer USA dollárt, amit a legjobb hét csapat között osztanak majd szét. További díjakat kap egyrészt az a csapat, amelyik a mérkőzés végét jelző sípszó előtt megnyeri a meccset, illetve díjazzák a legjobb kétpontos dobót is.
A mérkőzések izgalmai mellett a szurkolók a helyszínen számos szórakoztató programra is számíthatnak, mint például az élőzene, vagy a különféle közösségi versenyek továbbá a híres “Slam Dunk” show. Ezek a szórakoztató epizódok teljes körű sport- és szórakoztató élményt nyújtanak majd minden látogató számára.